„A magyar dolgozók több mint fele a járvány után is élvezné az otthoni munkavégzés előnyeit, harmaduk szeretné, ha munkaidejük rugalmas alakítása beépülne a mindennapokba. A legfontosabb mégis az számukra, hogy biztonságban érezzék a munkahelyüket, és megőrizhessék a mostani bérszínvonalukat.”
Így írt január végén a FORBES.
Számokkal is alátámasztotta.
„2019 utolsó negyedévéhez képest 5 százalékkal, 11 százalékra nőtt azok aránya, akik jelentős mértékben tartanak munkahelyük elvesztésétől. Itthon az autóiparban azonban a megkérdezettek 25 százaléka számolt be arról, hogy nagy valószínűséggel számol azzal, hogy elveszíti a munkáját a járvány alatt. A legkevesebben a telekommunikáció (3,7 százalék), az élelmiszeripar (4,5 százalék) és az oktatás (4,9 százalék) területein félnek a munkájuk elvesztésétől „
A konklúzió, az, hogy a magyar munkavállalók sokkal jobban féltik a munkahelyeiket, mint a nemzetközi átlag. A globális mutató 36% de nálunk a munkavállalók 50%-a jelezte a munkáltatójának, hogy garanciát szeretne arra, hogy a munkahelye biztonságban van.
Ezért az illúzióért nézzük csak mi mindenre lennének hajlandóak!
„Az alkalmazottak 8 százaléka fizetése csökkentésében, 14 százaléka az azonos bérért végzett többletmunkában kötne vagy kötött már kompromisszumot. 28 százalékuk a munkaidő időszakos csökkentésébe vagy kényszerszabadságolásba, 26 százalékuk vállalaton belüli áthelyezésbe egyezne vagy egyezett már eddig is bele.
A vállalatok által az elmúlt időszakban alkalmazott fizetéscsökkentések és egyéb megszorítások felértékelték a bérgarancia jelentőségét is: ez magasan (59 százalék) vezeti a preferált munkaadói értékek listáját itthon is… A megkérdezett dolgozók közel negyede menne másik munkaadóhoz a saját területén. 2 százalékuk számít aktívan pályázónak, ez az érték nem csökkent az elmúlt egy év során. A válaszadók 31 százaléka nem keres új munkát, 36 százalékuk viszont fontolóra venne egy szembejövő lehetőséget.”
Home Office illúzió
Az előbb azt mondtam, hogy „illúzió”! Igen az.
A dolgozók 69%-a az illúziókban bízik és nem saját magában. Ez, lehet hogy kényelmes de az biztos, hogy hatalmas önbecsapás!
Ezt sokan nem fogják fel, hogy mit is jelent. Azt hiszik, hogy egy nagy cég örök életű és képes ilyen ígéreteket tenni.
Nos vegyük a2008-as válságot.
A Lehman Brothers Holdings Inc. egy globális pénzügyi szolgáltató cég volt, melyet 1850-ben alapítottak. Mielőtt 2008-ban csődvédelemért folyamodott, a Lehman volt a negyedik legnagyobb befektetési bank az Egyesült Államokban, körülbelül 25 000 alkalmazottal világszerte.
Szóval, ha neked egy több, mint 100 éves cég azt ígéri, hogy megmarad a munkád, netán home officeban is dolgozhatsz, sőt bérgaranciát is ad, akkor biztosan nyugodtan hátra dőlsz a székeden.
Miért is ne tennéd, a világ nagyjából így működött 1930 és 2008 között, de 2008-ban megváltozott!!!
Aztán egyszer csak jön egy gazdasági válság és Amerika 4. legnagyobb pénzügyi szolgáltatója letérdel és 25.000 embert bocsátanak el!!!
Ugye ezt érted, mennyire horror történet?
És ez megtörtént!
Tehát ne arra számíts, hogy ki mit ígér neked és hát ez egy nagy cég biztosan túlél mindent, mert vannak „csodák” !
Ne arra számíts, hogy Te, vagy a szakszervezet majd egy jó bérgaranciát kiharcol, és majd a munkáltató minden áron megmenti munkahelyed, mert azt ígérte.
A gazdasági szükségszerűségek egy pillanat alatt írnak felül megállapodásokat és hidd el, ebben Te vagy a gyenge láncszem, Te állsz a sor végén.
A cég tulajdonosok magukat védik először és a befektetőknek felelnek a pénzzel. Te csak a sokadik vagy a sor végén az ígéreteiddel és a garanciáiddal.
Münchhausen báró B-terve!
Szóval a mi derék bárónk egyik klasszikus történetében a saját hajánál fogva emelte ki magát és még a lovát is a mocsárból. Magad uram, ha szolgád nincsen, mondja a népi bölcsesség és mennyire igaza van.
Lehet, hogy a bárónak is azt mondták, hogy arra az út sima, semmi veszély nem fenyegeti.
Ígértek neki fűt fát. Jut eszembe a Münchhausen szindróma is róla kapta a nevét, azaz a kóros hazudozás, de az egy másik történet. 😉
Nekünk egy dolgunk van csak, hogy visszakanyarodjunk az eredeti történetünkhöz és levonjuk a végkövetkeztetést.
Ez pedig az, hogy ne bízz senkiben, aki az „illúziókkal” etet!
- Sem bérgarancia, amikor szinten tartják a fizetésedet, vagy 1-2 %-al emelik.
- Sem Home office a Te szád íze szerint.
Ne, hogy már Te mondd meg, hogy hogyan szeretnél dolgozni! (Persze elmondhatod, de a kutyát sem érdekli igazán.) - Sem abban ne bízz, hogy ezt befolyásolhatod. Mindig úgy fogsz dolgozni, ahogy a munkáltatódnak a legjobb és nem neked!
- Sem abban ne bízz, hogy majd valaki megoldja helyetted az életedet, mert azt ígérte!
Ha a csillagok megváltoznak, márpedig azok az utóbbi időben gyakran megváltoznak, akkor a korábbi szép ígéretek a füstbe mennek. Azon veszed magad észre, hogy még csak nem is szóltak, hogy megváltozott minden!
Széttárják a karjukat és azt kérdezik, hogy Te nem láttad?
Nem vetted észre mi van körülötted?
Hol élsz?
A végén Te fogod magad hülyén érezni, mert bíztál és hittél.
Szóval ragadd magad üstökön és ne várj senkire, indíts el egy B-tervet magadnak!
Itt már Te diktálhatsz, Te választhatsz!
Erre raktunk össze egy webinárt.
Nézd meg milyen lehetőségeid vannak és utána beszéljünk!
Hova küldhetem a webinárt?
Irodalom, kapcsolódó linkek:
Lehman – Brothers: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lehman_Brothers
https://www.origo.hu/gazdasag/20180914-tiz-evvel-ezelott-dolt-be-a-lehman-brothers.html
https://hvg.hu/cimke/Lehman%20Brothers
Münchhausen Báró: https://www.libri.hu/konyv/gottfried_august_burger.munchhausen-baro-kalandjai.html
https://mek.oszk.hu/00300/00342/00342.htm
https://www.webbeteg.hu/cikkek/psziches/6245/a-munchausen-kor-tunetei-kezelese
0 hozzászólás