„Új” Startup-, vagy klasszikus MLM technológiák

MLM

Szerző:Csilla

Többet szeretnék tudni erről a témáról!

Érdekel egy ingyenes webinár!

Kattints ide!

november 12, 2020

Birmacher Barnabás, a Forbes által a legforróbb magyar startupnak választott Bitrise társalapító-CEO-ja társaival kis Szilícium-völgyet épít a budai Hamzsabégi parkban.”

Milyen új startup technológiákat használ a Bitrise, és ezek hogyan hajaznak a régi MLM technológiákra?

Ki ez a Birmacher Barnabás, és mi ez a Bitrise?

Kezdjük a céggel. A Bitrise egy mobilapp fejlesztő cég, mégpedig olyan, amely a fejlesztők munkáját segíti a szoftverével. Nem kisebb cégek vannak a partnerei között, mint a Mozilla, a Transfervise vagy a Sixt.
Ennek a cégnek a vezetője Birmacher Barnabás. Sok jót leír róla a Forbes. Minden tiszteletem és megbecsülésem az övék, hiszen képesek voltak nemzetközi piacon, egy igen erős versenyben a csúcsra kerülni.
Azonban, ez önmagában nem izgatott volna annyira, hogy ide, egy bejegyzésben elemezzem a munkájukat. De, találtam pár meglepő dolgot, ami úgy tűnik, a korszerű startup cégek szent grálja és nekem kísértetiesen hasonlít az évtizedek óta használt hálózatépítési technológiákhoz, módszerekhez.

Az, hogy ezt a vezetési tudást javarészt Amerikában tanulta a cég vezetője, ez teljesen normális, hiszen ez a rapid üzletfejlesztési módszertan és startup világ is ott született meg. Legjobb az eredeti forrásokból meríteni.

Az első érdekes lépés, ami megfogott, az az, hogy a Twitterhez hasonlóan, felajánlották a munkatársaiknak az örökös home office-t!

Nyilván, ennek egyik fő kiváltója a jelenlegi Covid helyzet, de ehhez az is kellett, hogy a cég munkája, munka kultúrája is olyan legyen, hogy ezt logikusan és szervesen meg is lehessen csinálni.

Ráadásul úgy, hogy egy nemzetközi iroda és munkatársi csapatot is össze kellett hangolni, mivel ma már nem csak Budapesten, hanem San Franciscoban, Londonban, Bostonban is vannak irodáik és szerte az USA-ban és Kanadában is vannak munkatársaik.

Szóval ez egy abszolút nemzetközi üzlet.

Mindenki dolgozhat otthonról, de bármikor dönthet úgy, hogy bemegy egy közeli irodába, mert szüksége van egy kis közösségi élményre.

A munkát úgy kell megszervezni, hogy mindenki számára világos legyen, mi a feladat, bármikor kérhessen segítséget, és a munkája is bármikor ellenőrizhető legyen. Legyen benne világos, célra tartó vezetés és nagyfokú kreativitás, szabadság.

Tehát, a Covid hatására felváltotta az „iroda mindset”-et a „remote mindset” és kiderült, hogy ez bizony életképes.

Hogy jut eszembe erről egy hálózati marketinges MLM cég?

MLM otthoni munkaNos a képlet nagyon egyszerű.

  • A legtöbb hálózati marketinges cég nemzetközi.
  • Általában kontinenseken átívelőek, ugyan úgy több időzónával, több nemzetközi központtal.
  • Egy-egy hálózati munkatárs üzlete is értelemszerűen nemzetközi és több időzónás. Akik egy kicsit is komolyabban csinálják, könnyen 20-30 országból kapnak jövedelmet, azaz ennyi helyen vannak vásárlóik, vagy munkatársaik.
  • Gyakorlatilag home office mind, mert a mai korszerű rendszerek egy mobiltelefonnal, egy laptoppal és internet kapcsolattal, bárhonnan intézhetőek.
  • Ha éppen nincs kijárási tilalom, akkor a munkatársak eldönthetik, hogy részt vesznek a közös rendezvényeken, vagy sem.
  • Az ellenőrzés is nagyon egyszerű, mert csak akkor van bevétele, ha van forgalma. Ezt pedig mindenki látja a saját webirodájában.
  • A mentora is látja, tehát azonnal tud segíteni beavatkozni, ha úgy érzékeli, hogy valami nem stimmel.
  • Vannak iparági sablonok és speciális megoldások, amelyek rendelkezésre állnak, de mindenkinek hatalmas a szabadságfoka és nyugodtan lehet kreatív.

A Bitrise skálázódott a fejlődése során és ma már, amikor 150 tulajdonos/alkalmazott van a cégben, a vezetőknek egészen más lett a feladata mint korábban, amikor még mind együtt faragták a biteket.

Mit jelent ez a networkben?

Az MLM hálózatokban vannak szintek, amelyek általában teljesítmény függők és akkor lép egy-egy szintet valaki, ha van megfelelő csapat tagja, munkatársa és forgalma.
Nyilván, egy vezetőnek már egészen más lesz a feladata, amikor vannak 150-en a csapatában, mint akkor, amikor éppen elkezdi és néhány munkatársával megy az üzlet után.

Sőt, – és most figyelj, mert ez érdekes -, a Bitrise-ben mindenki tulajdonos is, nyilván, nem egyenlő mértékben, de van tulajdon része.

Nos, van olyan network cég, ahol lehetsz te is alapító, azaz neked is lehet tulajdon részed.
Gondold csak el, mekkora királyság mondjuk egy 1 milliárd dolláros cégben alapítónak lenni úgy, hogy negyedévente,  a teljes forgalmának a 2%-át kiosztja az alapítói csomagok tulajdonosai között!
Ez, igazi passzív jövedelem, életed végéig!

A network alapítói sokkal jobb, mint egy cégben részvényesnek lenni, mert ott nyereség arányosan fizetnek, ha fizetnek, mert a nyerség nagysága is a cég vezetésén és a könyvelőkön múlik, és legfeljebb egy alkalommal fizetnek évente.

Nézzünk egy másik szempontrendszert is.

A Forbes szerint ezek a Bitrise erényei:

„A másik, amire nagyon odafigyelünk: az iteratív szemlélet. Nem elég, hogy kitalálod, mi a legnagyobb impact, amin dolgozni tudsz, találd ki, hogy az adott időkeretben, legyen az bármekkora, hogyan tudod ezt a maximumot elérni – aztán add ki a munkát és kérj visszajelzést. Szedd össze, mi sikerült, mi nem: szépen iterálgass rajta. Ez folyamatosan egy olyan helyzetbe hoz, amikor kreatívan kell működnöd, outside of the box kell gondolkodnod. Ennek pedig van egy természetes következménye: az, hogy hibázol. Mi itt mindenkinek azt tanítjuk, hogy szeressenek hibázni. Azzal, hogy folyamatosan iterálsz és hibázol, nagyon gyorsan rájössz, hogy mi működik és mi nem. Ennek pedig az lesz a végeredménye, hogy sokkal előbb fogsz elérni oda, ahova szeretnél, és ahova az ügyfeled is szeretne.”

Fordítsuk le ezt a kicsit szakzsargon jellegű szöveget, ami a Bitrise sikerének a fontos összetevője.

Vajon vannak e hasonló dolgok az MLM-ben, a hálózati marketingben?

  • Van itt is „iteratív szemlélet”. Az „iteráció” az fokozatos közelítés, egy adott eljárásnak egyre pontosabb értéket adó többszöri megismétlése; a latin iteratio szóból ered.
    Hétköznapiasan azt mondhatjuk, hogy addig próbálgatod a legjobb meghívás szövegét, a legjobb tájékoztató megtartását, amíg azt profi szintre nem viszed. Szóval az MLM-ben is iterálgatsz, úgy, mint a profi startupokban.
  • Az MLM-ben is neked kell kitalálni, hogy mennyit tudsz a munkával foglalkozni és ebben az időkeretben, hogyan tudod a maximumot kihozni belőle.
  • Itt is kreatívan kell működnöd.
  • Az MLM azt mondja, lépj ki a komfort zónádból. A startup módszertan  azt, hogy „outside of the box kell gondolkodnod”. Secko jedno, azaz ugyan az.
  • A statrup világban is szabad hibázni, sőt ez egy természetes velejárója a munkának. Az MLM-ben is hibázol, ha akarod, ha nem. Nem kell belőle tragédiát csinálni. Tanulni kell belőle.

Nos, eddig kísérteties hasonlóságokat látok az új startup módszertan és a sokak által utált és megvetett MLM módszerek között. No, de még nincs vége!

Hogyan lehet egy 150 fős startup csapatot egy irányba vezetni?

„Nekem a stratégia mellé oda kell raknom a célokat. Ez akkor tud jól működni, ha ebben mindenki ugyanazt látja és ugyanúgy csinálja. Kéthetente van egy all hands-ünk és kéthetente egy town hall-unk, ezek egyórás események, ahol beszélünk a stratégiáról és mindenkit beállítunk egy irányba. Ugyanígy vannak OKR-jaink (Objective & Key Results), amiket negyedévekre határozunk meg. A különböző célokhoz meghatározzuk az időkeretet, és a csapatok eldöntik, hogy ezt hogyan használják fel. Amire odafigyelünk, az az, hogy bírjuk rá a csapatokat, hogy adjanak és kérjenek feedbacket. Ez az egész, amit elmondtam, csak akkor működik, ha az emberek kollaborálnak, beszélgetnek, elmesélik, mi és hogyan történt velük. Arra fókuszálunk, hogyan tudják olyan jól érezni magukat, hogy ha bármi történik velük, elmondják. Adjanak visszajelzést a csapatvezetők: ez most király volt, vagy adjanak konstruktív feedbacket.”

Nézzük a networker megoldást:

  • A célt itt is világosan ki szoktuk tűzni. Lépésről-lépésre felépítjük. Szinte mindenkinek az a célja, hogy szeretne egy gyémánt pozíció és kifizetés felé haladni.
  • Itt is vannak hetente, havonta, negyedévente közös meetingek, rendezvények. Évente pedig nemzetközi nagy rendezvények, amelyek egy irányba állítanak mindenkit. Ma már inkább online működnek ezek, a vírus helyzet miatt.
  • Itt is adnak a munkatársak „feedbacket”. Hétköznapi nyelven, minden nap felhívja a munkatárs a mentorát, hogy mit végzett, hogyan halad, szüksége van-e valamilyen segítségre. Nyugodtan nevezhetjük ezt „konstruktív feedbacknek”, ahogy a startup guruk szakzsargonjában látjuk.

Nézzünk pár következő témát.

  • termék,
  • csapat,
  • vezetés,
  • piac,
  • konkurencia,
  • váratlan kihívások

Erről a Bitrise így gondolkodik:

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy remek termékünk, eszméletlen jó kollégáink, és jó ügyfélbázisunk, amit folyamatosan tudunk növelni. Hogy csináljuk? Jobbnál jobb embereket veszünk fel – a bentieket pedig folyamatosan képezzük. Problémák ezerrel lesznek körülötted. Mindig. Ott lesznek a versenytársak, kihívások a célpiacodon, vagy jön egy Covid. Tök mindegy, ha mész előre, ilyenek mindig lesznek.”

Mit mond erről egy MLM cég?

  • Termék: Vannak spéci termékeink, amik nálunk elérhetőek csak.
  • Csapat: Kulcs fontosságú, hogy csapatban gondolkozz, mert az képes csak a jövedelmedet hatványozottan megemelni, ha nem csak egy termékforgalmazó vagy, hanem egy valódi networker, üzletépítő.
  • Vezetés: Egy országban, a fejétől bűzlik a hal az MLM üzletben is. Ha jó vezetés van, akkor szárnyalsz és száguld az üzlet, ha nincs jó vezetés, akkor döglődik az üzlet.
  • Piac: Egy MLM cég is csak akkor működhet jól, ha eltalálja azt a piaci szegmenst, ahol van kereslet a termékeire és van hozzá megfelelő fizető erő. Továbbá, valamilyen problémát old meg.
  • Konkurencia: Konkurencia bőven van az MLM-es piacon is. Mindig is lesz.
  • Váratlan kihívások: Kihívások is mindig lesznek, hiszen ugyan abban a gazdasági térben mozog egy network cég, mint a többiek. Ha jól van összerakva, akkor képes kezelni ezeket a kihívásokat. Például, most tud otthonról dolgozni, mert online van a rendszere. Nem egy, nem kettő MLM cég óriásit fejlődött a vírus helyzet alatt, mert technológiailag fel volt készítve ezekre a helyzetekre.

Lehet még iterálgatni, hogyan függ össze a két rendszer és nem a spanyolviaszt találták fel a startupok ezzel az „új” gazdasági módszertannal, de felesleges.

Ők a tőzsde felé mennek, egy tőkeerős MLM cég pedig nem akar a tőzsdére menni, bár vannak, akik ezt is megteszik. Azért nem jó a tőzsdei irány egy network cégnek, mert akkor a részvényeseiknek felelnek első sorban, nem pedig annak a munkatársi gárdának, akik felépítették. De ízlések és pofonok, mint tudjuk, különbözőek.

Szóval, vannak közös vonások és eltérő szempontok. Így kerek a világ, de azon azért érdemes elgondolkodni, hogy egy friss startup cég, amelynek vezetője az USA-ban tanulta meg a nemzetközi trendek által üdvözítőnek ítélt módszertant, az, ha rendelkezne egy networker tapasztalataival, akkor igen érdekes dolgokra csodálkozna rá.

Talán, ezért jók a mentor programok, amikor idősebb, sokat látott gazdasági menedzserek mentorálnak fiatal titánokat. A kétfajta tapasztalatból és gondolkodásmódból,  zseniális dolgok születhetnek!


Itt találod az eredeti Forbes cikket:

https://forbes.hu/uzlet/legforrobb-startup-bitrise-covid-2020/

További kapcsolódó irodalom:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Iter%C3%A1ci%C3%B3

https://www.szomagyarito.hu/szocikk.php?id=295

https://hu.wikipedia.org/wiki/Startup

https://blog.bitrise.io/


Van egy érdekes tanulmányunk arról, hogy a mesterséges intelligencia, hogyan alakítja át a következő 10 évben Magyarországon a munkahelyek 25%-át? Azaz kb. 900 ezer munkahelyet érint ez a változás.
A Te munkahelyedet vajon érinti?
Kérd el a tanulmányt teljesen ingyen!

 


Ezt is nézd meg…

Veled vagy nélküled?

Veled vagy nélküled?

Ha nem veled, akkor majd mással!   Ezek azok a kijelentések, amelyeken sokan megsértődnek, amikor egy networkos üzletépítő dűlőre akarja vinni...

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük