Engedélyezett vagy „tiltott” MLM-ek, vagy MLM-nek LÁTSZÓ rendszerek?

Szerző:Csilla

Többet szeretnék tudni erről a témáról!

Érdekel egy ingyenes webinár!

Kattints ide!

december 8, 2020

Adod egy MLM rendszerhez a neved, vagy nem adod?

Nos, talán az nem a tökéletes megfogalmazás, hogy „TILTOTT”, inkább csak figyelmeztetést adtak ki ellene. Ez a pontos fogalmazás.

Tudom, ezzel az írásommal nem leszek éppen népszerű és akinek a tyúkszemére lépek, az biztosan vitába száll majd velem.
Ugyan akkor, nem azért írom le a következő sorokat, hogy bárkivel is összerúgjam a port.
Amit viszont leírok, az nem vélemény, hanem tény, és magyarázatokat gyártani lehet hozzá, de az magán a tényen, mit sem változtat.

Ott kezdeném, hogy nem csak Magyarországon, hanem az egész világban az MLM, mint szakma, szinte „szégyen” kategória.
Amikor egy családtag, barát vagy éppen ismerős lenézően csak annyit mond:
Már te is?

Talán még azt is hozzáteszi, hogy:
Óh, te szegény!

Magyarországon ez a közutálat még élesebben kiütközik, hiszen az ország kicsi, ahhoz képest rengetegen próbálnak szerencsét az MLM-ben (és ezt szándékosan írtam így, majd később rátérek miért), és aztán rengetegen csalódnak, veszítenek nem kevés pénzt, hitet és reményt.

Ennek, mi MLM-esek vagyunk az okai?

Sajnos igen.
Némelyek elképesztő csalárdságokra képesek, hazugságokkal csábítanak be embereket egy-egy rendszerbe, vagy éppen úgy kérik el mások pénzét, hogy tudják, amit csinálnak, az nem lesz hosszú életű.
De ide tartozik az is, amikor az ego és irigység felülkerekedik a józan észen, és szándékos rombolásba kezd valaki egy másik cég ellen.

Sorolhatnám még a számtalan, magyar vagy más náció által, fifikával és fondorlattal összerakott pénztemetőt és pénzeket temető kollégákat, de azt gondolom, hogy mindennek a legalja az, amikor már baj van egy céggel és a cég hálózatépítői még mindig regisztrálnak a cégbe újabb és újabb embereket, hátha valami csoda történik majd. Természetesen nem figyelmeztetve őket a gondokra.

Aztán ott vannak azok a „nemzetközi” vagy magyar cégek, amik már indulásukor megbuktak a teszten. Akikről már a megjelenésükkor lehet tudni, hogy kamu az egész, vagy MLM-be bújtatott piramis, netán pilótajáték. Vagy olyan tevékenységet folytatnak, amit a magyar törvények tiltanak, így az országunkban NEM engedélyezett a tevékenységük.

Ma Magyarországon számtalan olyan MLM szerű vállalat van, ahol a már bennük tevékenykedő és pénzt kereső vezetők annak tudatában, hogy tiltott tevékenységet folytatnak, még mindig számtalan embert toboroznak nap mint nap, hangoztatva, hogy a világ legjobb vállalatához tartozni csodás.
Aztán ha az ilyen vállalat vagyonát a magyar Állam lefoglalja ezek az emberek fognak a legjobban sírni, hogy őket is becsapták és Úr Isten most mi lesz.
Az ilyen vállalatokhoz becsatlakozott hétköznapi emberek (és ezt a legjobb értelemben használom itt) utána jogosan hiszik, hogy őket becsapták és az MLM sz@r!

Akkor most nézzük, mit tehet egy MLM-es és mit az, aki csatlakozni akar egy MLM rendszerhez.

1.

Az MLM-es legyen tisztességes. Én tudom, hogy a pénz nagyúr, de a hírnév még nagyobb.
Hiszem, hogy ha te tényleg másokon akarsz segíteni, ha tényleg életeket akarsz megváltoztatni, ha tisztességes embernek vallod magad, akkor nem adod a neved olyan céghez, amiről tudod, hogy csak neked meg pár barátodnak lesz jó.
Vannak alapvető dolgok, amiket leellenőrzöl az elején, és ha ott megbukik a cég, akkor nem vállalod csak azért be, mert te lehetsz Magyarországon az első, vagy a második ember és biztosan nagyot kaszálsz majd. Te jól jársz, én ezt értem, de tudd, a szakma koporsójába bevertél ismét egy szöget.

Pár évvel ezelőtt beszéltem egy Magyarországon elhíresült névvel rendelkező MLM-essel, aki egy akkor induló rendszerhez hívott. Átküldte a prezentációt, hogy nézzem meg. Miután megnéztem, mondtam, hogy mi biztosan nem, hiszen már most látszik, hogy átverés az egész. Azt kérdezte tőlem:
„Nem mindegy az neked? A lényeg, hogy neked itt az elején rengeteg pénzed lesz belőle.”
Nem, nekem nem mindegy!
Szeretek reggelente tiszta szívvel és lelkiismerettel a tükörbe nézni, egy tisztességes céggel lehet kevesebbet, de hosszú távon becsülettel pénzt keresni.
Még a legjobb szándékkal is lehet nem a legjobb céget kifogni, de lehetnek a legjobb cégeknél is bukták, mert hozhatnak egy rossz döntést a tulajdonosok. Vannak vismajor esetek, amikről tényleg nem tehet a képviselő. De, amikor már az elején tudja, mert figyelmeztették rá, hogy ez becsapás, átverés, vagy közben derül ki a cégről, hogy nem szabályosan működik, vagy bajban van a cég és a képviselő tudja, hogy akiket innentől kezdve regisztrál, azokat becsapja, na az az MLM képviselőség legalja.

MLM törvények 1

Törvények MLM-eseknek

És Hál ’Istennek, ma már Magyarországon vannak törvények erre, amik nem csak a cég tulajdonosait, de a cég azon képviselőit is büntetik, akik részt vettek a tisztességtelen szervezésben.
Ilyen törvény pl. a 2012. évi C törvény (Btk.), ami a rossz MLM, vagyis a piramisjáték szervezésről szól. Ott a tagok is, akik további tagokat szerveztek, 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetőek.
De a Gazdasági Versenyhivatalnak is van az MLM-el kapcsolatos törvénye még 1996-ból, és az Adóhivatal is 2018-tól jobban odafigyel az networkből élőkre.
A jó és rossz MLM-ről, illetve ezekről a törvényekről egy nagyon jó összefoglalást találsz a Lupovici ügyvédi iroda honlapján. A bejegyzésem végére oda tettem a linket (1 sz. melléklet)

MLM törvények

Utolsóként, de nem utolsó sorban a Magyar Nemzeti Banknak van egy figyelmeztető listája azokról a cégekről, akik tiltott tevékenységet végeznek hazánk területén.
Ide csak abban az ezestben kerül fel a magyarországi megjelenést követően egy vállalat, ha van nemzetközi tiltás is ellene.
Amennyiben ez nincs, akkor a cég, a nem jogszerű tevékenysége okán kerül fel a listára, a tevékenysége okán akkor, amikor jelenléte a hatóságok tudomására jut.

Ez a lista teljesen nyilvános, tagok és leendő új tagok számára is.

Az írás végén, az ide mutató linket is megtalálod majd. (2 sz. melléklet)

2.

Mit kell tenned, ha egy leendő MLM-es vagy?

Nos, körültekintőnek kell lenned és a tényekre kell hagyatkoznod.
Ne vigyen el a lendület. Ne vigyenek el az érzelmeid. Ne vigyen el az üzletkötő nagyot mondása, sodrása.
Kérdezd meg tőle a tényeket. Például ilyeneket:

  • Mikor alakult a cég?
  • Hány országban van jelen?
  • Kik a tulajdonsok, hová jegyezték be a cégüket?
  • Mit forgalmaz?
  • Mire kapsz számlát, amikor regisztrálsz a vállalathoz? (Ezen pl. nagyon sok bújtatott piramisjáték megbukik)
  • Mekkora az éves forgalma?
  • És még sorolhatnám.
    (Erre pl. én kidolgoztam egy komoly tesztlapot és amikor a jelenlegi cégemtől, amiben dolgozom megkerestek, kitöltöttem ezt a tesztet, és nem mondtam volna igent, ha a teszt azt mutatja, hogy a cég nem az, aminek mondja magát)
Az MLM a világ egyik legjobb pénztermelő vállalkozása

Azért mert, olyan paraméterekkel rendelkezik, mellyel egyetlen más vállalkozási forma sem. De csak akkor, ha jó céget választasz és jól is csinálod, amit csinálsz.
Nem lesz mindenkiből MLM-es, mint ahogyan nem lesz mindenki ügyvéd sem. De sokkal több pénzt kereső és elégedett MLM-es lehet, mint ügyvéd, csak tudni kell jól választani. Ahogy én szoktam mondani:

„Ne csókold végig az összes rusnya békát, csak azt csókold meg, aki aztán királyfivá lesz!” 

És ez is egy szakma! Ráadásul nemzetközileg is működőképes szakma, azaz bárhol a világon ugyan úgy működik!  Meg kell azonban ezt is tanulni!

Nem agysebészet, nem is űrtechnológia, de kell hozzá minimális tudás, szorgalom, sok tapasztalat és komoly kitartás.

Miért is gondolják sokan, hogy pár ezer forint befizetésével megvásárolják munka és tanulás nélkül a „LOTTÓ ÖTÖST”!

Amikor MLM-ben dolgozol, akkor az idődet és a munkádat adod cserébe.

Már pedig ez a két legértékesebb csereeszközöd!

Olyan cégnek add, akikkel hosszú távra tervezhetsz és akik miatt nem kell majd szégyenkezned, vagy akik nem lopják el a pénzedet, a munkádat és az idődet.
Volt egy nagyszerű élményem még szeptemberben! Valami olyasmi történt egy rendezvényen, amire rég óta vágytam. Kattints ide és olvasd el!

Mellékletek – hivatkozások:

Tartok csütörtökön este egy ingyenes webinárt, amelyben végigveszem az otthoni munka különböző lehetőségeit. Vállalkozás, KFT, BT egyéni vállalkozás és a MLM előnyeit és hátrányait.
Regisztrálj be és gyere fel a webinárra este, azért mert olyan különleges anyagokhoz juthatsz hozzá ingyen, amiket  máshol csak kemény forintokért adnak.

Ezt is nézd meg…

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük