Tudod, hogyan szól két tenyér, ha csattan.
Vajon, miként szól egy tenyér, ha csattan?
J. D. Salinger: „KILENC TÖRTÉNET”, mottó
Ez jutott eszembe, amikor Szentendrén, a Japán kertben sétálva éppen leszállt az este.
A meditáció ereje
Sok időm persze nincs, hogy úgy, ahogyan egy rendes buddhista, leüljek napokra elmélkedni ezen az egy kezes csattanáson. De azért néha meg kell megpihenni. Természetesen én is szoktam, de teljesen más jár az eszemben, amikor leülök egy sejtelmes kőlámpás elé.
Valami olyasmi, hogy ha a ködből előtűnne egy szellem, – és ez Halloween-kor teljesen normális -, vajon, mit kérnék tőle?
Most jut eszembe, mit nekem szellem, hiszen ott vannak az aranyhalak!
Mert hogy, minden rendes japán kertben vannak aranyhalak. Itt is vannak és ott úszkálnak az orrom előtt.
Nos, ha nem is fogom ki őket, attól még kívánhatok, ennek semmi akadálya. Az, hogy teljesül-e, az majd később kiderül, de van a dolognak egy egészen más szellemi vetülete is.
Mégpedig az, hogy ahhoz, hogy legyenek értelmes kívánságaim, alaposan végig kell gondolnom a helyzetemet. Ehhez pedig, tényleg kell egy kis nyugalom és béke, – adott esetben egy meditáció -, hogy lecsillapítsam a zakatoló gondolatokat, és tiszta fejjel olyat kívánjak, amire valóban szükségem van. Nem feltétlenül konkrét tárgyat vagy hétköznapi dolgokat, hanem valami emelkedettebb, előre vivőbb dolgot.
Erre van két módszer is, amit ismerek. A klasszikus meditáció az egyik. Most nyilván ez lesz a járható út. Hiszen a másikra itt most nincs megfelelő idő és körülmény egy közparkban.
Hogyan rebootold az agyad?
A másik módszer az agyunk rebootolása. Ez úgy néz ki, hogy körül veszed magad üres papírokkal és nagy adag csenddel és békével. Nincs mobil, és nincs semmi és senki, aki megzavarjon! Órákra, de lehet, hogy napokra, és minden gondolatot kiírsz magadból. Tehát teljesen kiüríted a háttértárat, az agyadat. Ezzel a módszerrel több, mint tíz évvel ezelőtt találkoztam először, furcsa módon, egy online marketinges kurzus keretében.
Szóval, a lényeg a nyugalom és béke, a tiszta agy. Utána, újra sorba lehet venni a fontos dolgokat és új nézőpontokat, megoldásokat keresni rájuk.
Térjünk vissza a most kéznél levő hétköznapi meditációhoz, ami ugyan úgy hasznos most és meg is valósítható. Ha van egy kis gyakorlatod, akkor le tudsz menni alfába és egy emelkedettebb állapotban, az agyhullámaidnak egy másik szintjén tudsz gondolkodni.
Mire jó ez a hókuszpókusz?
Nos, ha ma benne vagy egy nagyobb munkában, akkor ott van a fókusz. Azzal kelsz és azzal fekszel. Minden gondolatod a körül forog. Ezt lehet csinálni napokig, hetekig, de eljön az a pillanat, amikor azt érzed, hogy macska vagy és a saját farkad körül forogsz.
Na, ilyenkor kell hátra lépni egyet és egy egész más nézőpontból megvizsgálni azt, amit eddig csináltál.
- Erre jó a meditáció bármilyen formája, lehet ez a lágy, vagy a durvább „csan” buddhista megoldás is.
- Lehet ez az agy reboot, vagy lehet egy „utazás egy gombával” szóval az a lényeg, hogy új nézőpontot találj.
- Az is lehet, hogy jó úton vagy, csak éppen megakadtál és most beugrik egy új megoldás.
- Az is lehet, hogy zsákutcába futottál és újra kell tervezni az egészet.
Ez mind teljesen normális és emberi.
Azt látom és nálam sokkal okosabb és tapasztaltabb emberek is ezt mondják, hogy aki előtted jár az üzletben, az valószínűleg sokkal több hibát követett már el, mint Te. Sokkal több kudarcot élt meg, de pontosan tudja, hogy az a lényeg, hányszor van erőd újra kezdeni.
Nem az a lényeg, hogy hányszor ütnek ki, hanem az, hogy hányszor tudsz felállni!
Ezek a csendes, késő őszi esték egy japánkertben pedig arra sarkallnak, hogy végig gondoljam az utam. Megpihenjek egy kicsit és a patak csobogása mellett, az aranyhalak társaságában, a csendes és békés estében, a halottak napi más szellemi síkon végig gondoljam, mire végre ez a nagy rohanás?
A szeretteim, akiknek a sírjaihoz ilyenkor elzarándokolunk, vajon azt az utat jártál-e be, amit elterveztek?
Befejezték, vagy feladták?
„Azt mondjuk, „hallani az egykezű tapsolás hangját”‘. A tapsolás hangjához általában két tenyér kell, és azt gondoljuk, hogy az egy kézzel tapsolás egyáltalán nem is ad hangot. Pedig valójában egy tenyér is ad hangot, még ha nem is halljuk. Ha két kézzel tapsolsz, hallhatod a hangot. De ha a hang nem létezne már, mielőtt tapsolsz, nem tudtad volna a hangot létrehozni. A hang létezik, mielőtt tapsolnál. Mivel van hang, létre tudod hozni és hallhatod. Mindenütt van hang. Csak gyakorolni kell, van hang. Ne próbáld meghallani. Ha nem figyelsz rá, a hang mindenütt jelen van. Mivel megpróbálod meghallani, néha van hang, néha nincs. Érted? Még ha nem is csinálsz semmit, a zazen jellege mindig jelen van. De ha megpróbálod megtalálni, ha megpróbálod látni a jelleget, akkor nincs jelleg.”
Shunryu Suzuki: Zen szellem, a kezdő szellem [ford. Boros Dókó László] Budapest : Filosz, 2002, 79-80. oldal
https://terebess.hu/zen/hakuin/hakuin73.html
https://mek.oszk.hu/01900/01907/01907.htm#14
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Okori.es.keleti.muveszet/index.asp_id=392.html
https://eureka.blog.hu/2020/07/08/par_perces_agyreboot
https://www.daath.hu/showText.php?id=258
0 hozzászólás